Charles Lorre: Az öngyilkos század
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Részlet az e-könyvből:
A század menetelt. A legtöbb közülük régi katona volt, de akadt olyan is szép számmal, akinek ez volt az első nagy menetelése. Az első igen nagy erőpróba a sivatagban. Ötven kilométert hagytak maguk mögött naponta, és este, amikor végre lefekhettek, határozottan tudták, hogy másnap semmi módon sem tudják folytatni az utat. Inkább lefekszenek a földre és szépen, derűsen, békésen meghalnak.
De másnap újra menetelnek. És harmadnap is. És egy hét múlva is. Mint a gépek, amelyeket megindított valami furcsarendszerű szerkezet, és amíg teljesen nem járt le, addig csak halad tovább érzéketlenül, üresen, gondolatok nélkül, verejtékben fürödve és minden pillanatban érezve, hogy a következő lépés lesz végleg és visszavonhatatlanul az utolsó.
A szaharai homok finom, sárga felhője ott szállongott körülöttük, ráülepedett a gégéjükre, rátapadt a szájpadlásukra és éles szemcséivel felmarta a szomjúságtól kiszáradt ajkakat, verejtéktől érzékennyé lett felhám-réteget és barda és puskasúlyától kisebesedett vállakat.
A légszomjúságtól vergődő tüdők sípoltak, a gyomrok tájékára időnként furcsa és elviselhetetlen nyomás nehezedett és a szív körül soha nem tapasztalt, zsibbasztó érzés terült el. A nap hatvanfokos hőséget árasztva szórta alá könyörtelen fénynyalábjait, és az egész rettentő sivatag olyan volt a maga iszonyú hőségében, mint egy beláthatatlan, izzó, sárgatenger.
A század menetelt. A legtöbb közülük régi katona volt, de akadt olyan is szép számmal, akinek ez volt az első nagy menetelése. Az első igen nagy erőpróba a sivatagban. Ötven kilométert hagytak maguk mögött naponta, és este, amikor végre lefekhettek, határozottan tudták, hogy másnap semmi módon sem tudják folytatni az utat. Inkább lefekszenek a földre és szépen, derűsen, békésen meghalnak.
De másnap újra menetelnek. És harmadnap is. És egy hét múlva is. Mint a gépek, amelyeket megindított valami furcsarendszerű szerkezet, és amíg teljesen nem járt le, addig csak halad tovább érzéketlenül, üresen, gondolatok nélkül, verejtékben fürödve és minden pillanatban érezve, hogy a következő lépés lesz végleg és visszavonhatatlanul az utolsó.
A szaharai homok finom, sárga felhője ott szállongott körülöttük, ráülepedett a gégéjükre, rátapadt a szájpadlásukra és éles szemcséivel felmarta a szomjúságtól kiszáradt ajkakat, verejtéktől érzékennyé lett felhám-réteget és barda és puskasúlyától kisebesedett vállakat.
A légszomjúságtól vergődő tüdők sípoltak, a gyomrok tájékára időnként furcsa és elviselhetetlen nyomás nehezedett és a szív körül soha nem tapasztalt, zsibbasztó érzés terült el. A nap hatvanfokos hőséget árasztva szórta alá könyörtelen fénynyalábjait, és az egész rettentő sivatag olyan volt a maga iszonyú hőségében, mint egy beláthatatlan, izzó, sárgatenger.
Hasonló termékek
