„Két képpel kezdődik a regény. Az egyik egy kisfiú, jó tanuló, becézett gyerek, gazdag úrifiú majálisnapja. S a másik kép egy szánalmas asztalos inas napja.
Mintha ezt a két képet egy kocka két egymással szemben fekvő oldalára ragasztaná (az író), - s azután, hajrá, mint a pörgettyűt, egyszerre megperdíti tengelye körül kockáját. Az első fordulásnál még élesen látjuk a két képet. De a megindult pörgettyű egyre gyorsabb iramában egyre elvillanóbb pillanatokra tűnik már csak fel külön-külön élettel a két kép. A fény s az árny gyorsan villan. Mindgyorsabban. S egyszerre össze is olvadt már. Fény és Árny. Tisztaság s Mocsok. Jó s Rossz. Szép s Rút. Gondtalanság s Nyomor. S minden egyéb. Két kép? Két élet? Már csak egy van! Egy a hős s egy a miliő! Elválaszthatatlanul s ebben az életben immár széttéphetetlenül egyek! S azután a kocka eldől. Féloldalra. De egyik hősünk sem maradt felül. (Illés Endre) „A lélek alvilágának regénye” László Zsolt káprázatos előadásban méltó módon szólal meg. A hallgató borzongva hallgatja a bomlott elme kétségbeesett vergődésének monológjait.
