Miguel Cervantes: Don Quijote de la Mancha epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Cervantes írt színdarabokat, költeményeket s regényeket, de minden munkáját messze messze túlszárnyalja, szatirikus gúnyoros regénye: “Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha”.
Ezen művében a középkori kóbor lovagságot, mint többé az ujabb társadalomba bele nem illő elavult intézményt teszi nevetségessé, s megadja a halálos döfést azon lovagregényeknek, melyek ártalmas, kártékony olvasása, még Cervantes korában is széltében divatozott Spanyolországban. Ezen regények legnagyobb része a féktelen képzelőtehetség szülötte telisded-tele hihetetlen kalandokkal, bűbájosságokkal, varázslatokkal, melyek az olvasók lelkét csakugyan megmételyezték, az erkölcsöt megrontották, az ifjúságot nyeglévé, czivakodóvá, versengővé tették s elvonták minden nemesebb és komolyabb pályától s foglalkozástól.
Cervantes, lángeszével belátva e nagy veszedelmet, melynek meggátlására egyébiránt a spanyol országgyülés két izben is felirt a királyhoz, hogy tiltsa el az ilyes erkölcsrontó művek kiadhatását, - Cervantes, ismételjük, a leghatalmasabb fegyverrel, a gúnynak, a nevetségessé tételnek fegyverével küzdött e visszaélés ellen, s nyert is rajta olyan diadalmat, a milyet kivülötte kevés iró: czélját annyira elérte, hogy Cervantes e művének megjelenése után az előbbi modorban lovagregényt írni senki többé nem merészelt.
Természetes, hogy a Don Quijote által elkövetett bohóságok egy egész serege még a valószínüséget is nélkülözi; de épen így nélkülözték a valószínüséget azon komolyaknak látszani akaró lovagregények is, melyek csakugyan igazakúl akarják elhitetni a varázslók létezését, a fellegeken való repülést, a falovon történt nyargalást, - s mindazt a többi bohóságot, melyet a szegény, nemeslelkü manchai lovagnak is mind meg kell tennie, hogy a többieket a gúny s nevetség tárgyaivá tegye.
Cervantes elérte czélját, s e remek-művével, melyről méltán elmondhatá: “a gyermekek kezökbe veszik, az ifjak olvassák, a férfiak értik s az öregek méltányolják,” csakugyan kivívta magának azon dicsőséget, hogy olyan irónak kell tartanunk s tisztelnünk, ki az emberiség művelődését előbbre segítette.
Cervantes életének utolsó napjáig folytonosan a munkának élve, a gondokkal küzdve s lelke derültségét egész halála órájáig megtartva, az 1616-dik év ápril 23-án halt meg, 68 éves korában. Emléket, elévülhetetlent, s örök időkre szólót, saját maga emelt magának műveiben.
Még azon megjegyzéssel tartozunk, hogy a “Don Quijote” ezen ujabb átdolgozása az eredetiből készült fordítás nyomán készűlt, s a mennyire csak lehetett, ahhoz is van szabva; eltérés, rövidítés pedig csupán ott történt, a hol e nélkülözhetetlen módosítást az ifjuság számára való átdolgozás tette szükségessé. (Győry Vilmos)
A klasszikust egy klasszikus magyar fordításban adjuk közre, mely Győry Vilmos keze munkáját dícséri. (a Kiadó)
Ezen művében a középkori kóbor lovagságot, mint többé az ujabb társadalomba bele nem illő elavult intézményt teszi nevetségessé, s megadja a halálos döfést azon lovagregényeknek, melyek ártalmas, kártékony olvasása, még Cervantes korában is széltében divatozott Spanyolországban. Ezen regények legnagyobb része a féktelen képzelőtehetség szülötte telisded-tele hihetetlen kalandokkal, bűbájosságokkal, varázslatokkal, melyek az olvasók lelkét csakugyan megmételyezték, az erkölcsöt megrontották, az ifjúságot nyeglévé, czivakodóvá, versengővé tették s elvonták minden nemesebb és komolyabb pályától s foglalkozástól.
Cervantes, lángeszével belátva e nagy veszedelmet, melynek meggátlására egyébiránt a spanyol országgyülés két izben is felirt a királyhoz, hogy tiltsa el az ilyes erkölcsrontó művek kiadhatását, - Cervantes, ismételjük, a leghatalmasabb fegyverrel, a gúnynak, a nevetségessé tételnek fegyverével küzdött e visszaélés ellen, s nyert is rajta olyan diadalmat, a milyet kivülötte kevés iró: czélját annyira elérte, hogy Cervantes e művének megjelenése után az előbbi modorban lovagregényt írni senki többé nem merészelt.
Természetes, hogy a Don Quijote által elkövetett bohóságok egy egész serege még a valószínüséget is nélkülözi; de épen így nélkülözték a valószínüséget azon komolyaknak látszani akaró lovagregények is, melyek csakugyan igazakúl akarják elhitetni a varázslók létezését, a fellegeken való repülést, a falovon történt nyargalást, - s mindazt a többi bohóságot, melyet a szegény, nemeslelkü manchai lovagnak is mind meg kell tennie, hogy a többieket a gúny s nevetség tárgyaivá tegye.
Cervantes elérte czélját, s e remek-művével, melyről méltán elmondhatá: “a gyermekek kezökbe veszik, az ifjak olvassák, a férfiak értik s az öregek méltányolják,” csakugyan kivívta magának azon dicsőséget, hogy olyan irónak kell tartanunk s tisztelnünk, ki az emberiség művelődését előbbre segítette.
Cervantes életének utolsó napjáig folytonosan a munkának élve, a gondokkal küzdve s lelke derültségét egész halála órájáig megtartva, az 1616-dik év ápril 23-án halt meg, 68 éves korában. Emléket, elévülhetetlent, s örök időkre szólót, saját maga emelt magának műveiben.
Még azon megjegyzéssel tartozunk, hogy a “Don Quijote” ezen ujabb átdolgozása az eredetiből készült fordítás nyomán készűlt, s a mennyire csak lehetett, ahhoz is van szabva; eltérés, rövidítés pedig csupán ott történt, a hol e nélkülözhetetlen módosítást az ifjuság számára való átdolgozás tette szükségessé. (Győry Vilmos)
A klasszikust egy klasszikus magyar fordításban adjuk közre, mely Győry Vilmos keze munkáját dícséri. (a Kiadó)
Hasonló termékek
