Ambrus Zoltán: A kritikáról epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Részlet az eKönyvből:
Molnár Ferenc és Lengyel Menyhért külföldi sikere fejébe szállt Magyarország harmincezer drámairójának. Ez a - nem céh, nem kaszt, hanem - társadalmi osztály már korábban is tudatában volt hivatása nagyszerüségének, de az Ördög, a Testőr és a Tájfun óta mind a harmincezer magyar drámairó szigoruan kontrolálgatja, hogy velök szemben vajon mindenki teljesiti-e, a kötelességét? De hát hogyne tartaná számon a jogait mind a harmincezer élő drámairó, aki valaha leirta ezt a szót: »Függöny«, amely büvösebb valami, mint a »Szezám, nyilj meg«?!... és hogyne volna megannyi öntudattal teli?! Hiszen most már mindegyiknek a tarsolyában ott van a marsallbot! Mert mért ne sikerülhetne nekik is az, ami sikerült Molnár Ferencnek és Lengyel Menyhértnek?! Ehhez nem kell egyéb, csak az, hogy a budapesti szinházakban ne találkozzanak rosszakarattal, hogy itthon mindenki serényen teljesitse velök szemben a kötelességét... no meg egy garas ára szerencse. Az igaz, hogy egy kis szerencse, az mégis csak kell hozzá, mert bár a harmincezer drámairó kétszázezer darabjából a legjobb ötvenezer mindenesetre méltó volna rá, hogy megtegye diadalutját a külföldön, a külföldi diadalut érdekében soha se árt, ha az embernek előzetesen már Budapesten is diadala volt. De ezt a kis szerencsét csak kiküzdi az ember!... Ami Molnár Ferencnek és Lengyel Menyhértnek sikerült, mért ne sikerülhetne másnak is, mind a harmincezer drámairónak, akiknek mindegyike az első, a legjobb magyar drámairó?! Na és azután!... micsoda perspektiva!... Ha mindjárt előszörre tizezreket lehetett szerezni a külföldön, nemsokára a százezrek és a milliók következnek. És mig Magyarországon minden más ember ebből a szegény földből él, a harmincezer drámairó nem szorul Magyarországra, a nagyvilágnak dolgozik, exportál és kincseket hoz haza ennek a szegény országnak! Hogyne tarthatna tehát számot Magyarország hálájára s hogyne követelhetné meg, hogy az ő ügye legyen mindenkinek a szemében az első és minden más közügynél fontosabb!
Molnár Ferenc és Lengyel Menyhért külföldi sikere fejébe szállt Magyarország harmincezer drámairójának. Ez a - nem céh, nem kaszt, hanem - társadalmi osztály már korábban is tudatában volt hivatása nagyszerüségének, de az Ördög, a Testőr és a Tájfun óta mind a harmincezer magyar drámairó szigoruan kontrolálgatja, hogy velök szemben vajon mindenki teljesiti-e, a kötelességét? De hát hogyne tartaná számon a jogait mind a harmincezer élő drámairó, aki valaha leirta ezt a szót: »Függöny«, amely büvösebb valami, mint a »Szezám, nyilj meg«?!... és hogyne volna megannyi öntudattal teli?! Hiszen most már mindegyiknek a tarsolyában ott van a marsallbot! Mert mért ne sikerülhetne nekik is az, ami sikerült Molnár Ferencnek és Lengyel Menyhértnek?! Ehhez nem kell egyéb, csak az, hogy a budapesti szinházakban ne találkozzanak rosszakarattal, hogy itthon mindenki serényen teljesitse velök szemben a kötelességét... no meg egy garas ára szerencse. Az igaz, hogy egy kis szerencse, az mégis csak kell hozzá, mert bár a harmincezer drámairó kétszázezer darabjából a legjobb ötvenezer mindenesetre méltó volna rá, hogy megtegye diadalutját a külföldön, a külföldi diadalut érdekében soha se árt, ha az embernek előzetesen már Budapesten is diadala volt. De ezt a kis szerencsét csak kiküzdi az ember!... Ami Molnár Ferencnek és Lengyel Menyhértnek sikerült, mért ne sikerülhetne másnak is, mind a harmincezer drámairónak, akiknek mindegyike az első, a legjobb magyar drámairó?! Na és azután!... micsoda perspektiva!... Ha mindjárt előszörre tizezreket lehetett szerezni a külföldön, nemsokára a százezrek és a milliók következnek. És mig Magyarországon minden más ember ebből a szegény földből él, a harmincezer drámairó nem szorul Magyarországra, a nagyvilágnak dolgozik, exportál és kincseket hoz haza ennek a szegény országnak! Hogyne tarthatna tehát számot Magyarország hálájára s hogyne követelhetné meg, hogy az ő ügye legyen mindenkinek a szemében az első és minden más közügynél fontosabb!
Hasonló termékek
