Salvadore Cammarano: A trubadur epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Részlet az eKönyvből:
Nagy mesterművekben mindenféle emberfia talál megcsodálni valót. A legművészibb nyakéken is csak a csillogás fog tudva tetszeni az afrikai bennszülöttnek. Képtárban a bourgeois nem a forma-eszmét keresi az alkotásokon, hanem a tartalmat és tudatosan csakis azt élvezi, ha „természethűség”-et fedez föl. De azért minél szebb a nyakék, minél kiválóbb a kép, naiv szemlélője mégis csak annál jobban fogja rajta a csillogást, illetve a tartalmat csodálni. Mert ha nincsen is tudatos művészi képessége, de ösztönében a naiv, a képezetlen ember is megérzi a szépséget és szépségben a nagyságot. Így vagyunk Verdi operáival is. „A trubadur” zenéjét már nagyszüleink is betéve tudták, hiszen üldözte az őket a kioszk-bandák műsorától a kintornákon át le a suszterinas füttyéig mindenütt, – és legtöbben szeretik is ezt a muzsikát megszületése óta mai napig. Az sem ártott neki, hogy mindenkinek a könyökén nő ki már: ősereje van, olyan, mint a kőzetek, a fák, az örökké újra tavaszodó virágerdők. „A trubadúr” öreg opera már, de közkinccsé vált zenéjének nincs kora; nem holmi jól konzervált idős szervezet, hanem örökifjú, mint az élet vizében fürdő tündérek. Verdi melódiái az olasz népdal gyökeréből nőttek és oda ismét gyökérként visszaeresztették ágaikat. Ezt jórészt mindenki tudja, érzi, de – esztétikai műveltség híján – kevesen sejtik, hogy mi az, ami a melódia-gazdagságon és -varázslatosságon fölük olyannyira lenyűgözi az egyszerű hallgatót is Verdi operáiban. Erre próbálunk röviden megfelelni.
Nagy mesterművekben mindenféle emberfia talál megcsodálni valót. A legművészibb nyakéken is csak a csillogás fog tudva tetszeni az afrikai bennszülöttnek. Képtárban a bourgeois nem a forma-eszmét keresi az alkotásokon, hanem a tartalmat és tudatosan csakis azt élvezi, ha „természethűség”-et fedez föl. De azért minél szebb a nyakék, minél kiválóbb a kép, naiv szemlélője mégis csak annál jobban fogja rajta a csillogást, illetve a tartalmat csodálni. Mert ha nincsen is tudatos művészi képessége, de ösztönében a naiv, a képezetlen ember is megérzi a szépséget és szépségben a nagyságot. Így vagyunk Verdi operáival is. „A trubadur” zenéjét már nagyszüleink is betéve tudták, hiszen üldözte az őket a kioszk-bandák műsorától a kintornákon át le a suszterinas füttyéig mindenütt, – és legtöbben szeretik is ezt a muzsikát megszületése óta mai napig. Az sem ártott neki, hogy mindenkinek a könyökén nő ki már: ősereje van, olyan, mint a kőzetek, a fák, az örökké újra tavaszodó virágerdők. „A trubadúr” öreg opera már, de közkinccsé vált zenéjének nincs kora; nem holmi jól konzervált idős szervezet, hanem örökifjú, mint az élet vizében fürdő tündérek. Verdi melódiái az olasz népdal gyökeréből nőttek és oda ismét gyökérként visszaeresztették ágaikat. Ezt jórészt mindenki tudja, érzi, de – esztétikai műveltség híján – kevesen sejtik, hogy mi az, ami a melódia-gazdagságon és -varázslatosságon fölük olyannyira lenyűgözi az egyszerű hallgatót is Verdi operáiban. Erre próbálunk röviden megfelelni.
Hasonló termékek
