Jókai Mór: Magyarhon szépségei epub
Katt rá a felnagyításhoz
|
|
Részlet az eKönyvből:
Hogy azonban útunkból semmi regényesség ne hiányozzék, mikor már két óra hosszat ügettünk egy igen kellemes országúton, akkor találkozánk két magyar pénzügyőrrel, a kik felvilágosítának bennünket, hogy ha ilyen jól koczogunk tovább is, reggelre majd beérünk Dévára; Brádot pedig, a hova törekedtünk, régen elhagytuk a hátunk mögött; - ez már mindjárt egy kis kaland: eltévedés; már most vissza, a honnan jöttünk! vágtatva sieténk most úton és nem úton keresztül, a merre legrövidebb volt az irány s ismét két óra telt bele, mire oda visszaértünk, a honnan Brád felé eltér az út.
Épen éjfélre kukorikoltak a kakasok, mikor végig léptettünk a hidon, mely a két földesúri kastély között elvezet: a Brádyaké tetőtlen párkányzatával, üres ablakaival, vakolatlan falaival olyan gyászosan tekinte le ránk, asszu fehér fűszálak hajladoztak az ablakokból, a holdvilág keresztül sütött a kapun, olyan csendes volt minden, csak a kakasok felelgették egymásnak az éjféli jelszót, különösen egy brahma-putra kakas olyan kisérteties mély hangon tudott üvölteni, beillett volna hangjával boszorkányok trombitásának. Az emberen mégis valami hideg fut végig, mikor ezen a hidon keresztül megy; s eszébe jut a dászkál története. Pedig hiszen hát olyan természetes az; bokros lova volt, a híddobogástól megrettent, azért vetette le; - alusznak, a kik meghaltak csendesen; a kis gyermek keze sem mozog már ki a sír alól, ki ijesztgetne itt?
Hogy azonban útunkból semmi regényesség ne hiányozzék, mikor már két óra hosszat ügettünk egy igen kellemes országúton, akkor találkozánk két magyar pénzügyőrrel, a kik felvilágosítának bennünket, hogy ha ilyen jól koczogunk tovább is, reggelre majd beérünk Dévára; Brádot pedig, a hova törekedtünk, régen elhagytuk a hátunk mögött; - ez már mindjárt egy kis kaland: eltévedés; már most vissza, a honnan jöttünk! vágtatva sieténk most úton és nem úton keresztül, a merre legrövidebb volt az irány s ismét két óra telt bele, mire oda visszaértünk, a honnan Brád felé eltér az út.
Épen éjfélre kukorikoltak a kakasok, mikor végig léptettünk a hidon, mely a két földesúri kastély között elvezet: a Brádyaké tetőtlen párkányzatával, üres ablakaival, vakolatlan falaival olyan gyászosan tekinte le ránk, asszu fehér fűszálak hajladoztak az ablakokból, a holdvilág keresztül sütött a kapun, olyan csendes volt minden, csak a kakasok felelgették egymásnak az éjféli jelszót, különösen egy brahma-putra kakas olyan kisérteties mély hangon tudott üvölteni, beillett volna hangjával boszorkányok trombitásának. Az emberen mégis valami hideg fut végig, mikor ezen a hidon keresztül megy; s eszébe jut a dászkál története. Pedig hiszen hát olyan természetes az; bokros lova volt, a híddobogástól megrettent, azért vetette le; - alusznak, a kik meghaltak csendesen; a kis gyermek keze sem mozog már ki a sír alól, ki ijesztgetne itt?
