Szerb Antal: Hétköznapok és csodák epub

Amikor Szerb Antal Hétköznapok és csodák című műve megjelent, a kritika egységesen hördült föl és zúdította rá nyilait. Ma már mosolygunk ezen, és érezzük: sokkal inkább a jövőnek (nekünk, mai embereknek) szól ez az írás, amit kortársa, Schöpflin Aladár meg is érzett benne. Álljanak itt szavai: Szerb Antal új tájszólást próbál behozni az essaybe. Angol iskolába járt, angoloktól, főleg Chertentontól, Aldous Huxleytől és másoktól tanulta, hogy lehet irodalomról és írókról is kisebb distanciából beszélni, a hangjába iróniát vegyteni és olyan állításokat kockáztatni, amelyek előkészítő indokolás híján meghökkentik az olvasót. A sujtó ostorcsattogtatások, melyekkel kritikusai fogadták, elsősorban ennek tulajdonítandók. «Daniel Defoe az, aki Robinzonjával és Moll Flandersével a halhatatlanságba svindlizte magát». Ez a «legszélsőségesebb» mondata s minden joga meg van rá, hogy megrójuk érte. De nem minden ilyen kiszólásában tévelyedik el az ízléstől, sőt van néha olyan is köztük, amelyektől első pillanatra meghökkenünk, de utóbb nem tagadhatjuk meg tőle az igazságnak egy bizonyos elemét. Mindenesetre Szerb Antal a szokottnál fesztelenebbül jár-kel az irodalom csarnokában. Mindebből azonban nem következik, hogy munkája olyan felháborítóan haszontalan, amilyennek némelyek feltüntetik. Népszerűsítő célja is van, a nagyközönségnek ír, annyira igyekszik elkerülni a nagyképűséget, hogy néha az ellenkező végletbe esik. A nagy műveltségi anyagot, mellyel dolgozik, egyszerű, világos és frappáns mondatokban kell elrejtenie és ez nagyrészben sikerül is neki. Könyve érdekes olvasmány annak is, aki a szóbanforgó irodalmi tényeket ismeri s használható első tájékoztató annak, aki ezután akarja megismerni. Vannak kitünő lapjai, például az Aldous Huxleyről vagy a Thomas Mannról szóló szakaszok, vannak, amelyek éppen azzal szuggerálnak gondolatokat, hogy ellentmondást provokálnak. Az angolszász és német irodalomban mintha biztosabb lépésekkel járna, mint a franciában. A könyv vállalt terjedelme nem engedi, hogy az egyes regényirodalmakról teljesen kimerítő képet adjon, de amit ad, abban a lényeges iránti élénk érzék mutatkozik. Végeredményben komolyabb és tájékoztatóbb könyv, mint amilyennek mutatja magát s ez bizonyára inkább erény, mint bűn.