Karinthy Frigyes Kötéltánc című kisregényében sorra felbukkannak az író visszatérő gondolatai: valóság és álom relativitása, az univerzális ember, a kivetíthető tudat, az ember vágyait beteljesítő szubjektív túlvilág és mindenekelőtt persze a női vonzás démoniája. Az alapötlet az ezerarcú lélek jellegzetes Karinthy gondolatának visszája: egy ember három szerepben, egy test három lélekkel. A cselekmény áttöri a realitás falait, de míg többi regényében Karinthy mindig jelzi valamivel, hol röppen át a fantasztikum, az álom birodalmába, itt elmosódnak a határok: minduntalan visszaszökkenünk a kézzelfogható valóságba, de voltaképpen már a regény elején sem lehetünk biztosak benne, az élet képeit látjuk-e, vagy egy – akár ismeretlen – szereplő képzeletének képei vesznek körül. Ebben a sokrétegű, mindig csak egymáshoz képest reális, vagy kevésbé reális világban járja a háromlelkű hős – és járja az író – veszélyes kötéltáncát. (Wikipédia)