Jean de La Fontaine (Château-Thierry (Champagne), 1621. július 8. -Párizs, 1695. április 13.) élete második felében - a 17. század utolsó évtizedeiben - szinte már csak meséket írt. Verses fabulákat. Más műfajokban kifejtett munkássága minden bizonnyal nagyobb megbecsülést szerzett volna neki pályatársai körében, hiszen azok a meseírást nem tekintették komoly irodalmi műfajnak. La Fontaine mindmáig páratlan népszerűségét mégis a fabuláknak köszönheti, méltán nevezte őt Sainte-Beuve a franciák Homéroszának. Előtte Aiszóposz és Phaedrus, utána pedig Lessing, Krilov, vagy éppenséggel a mi Fáy Andrásunk - mondjuk ki nyíltan: didaktikus - állatokmeséi is komoly sikert arattak, de ezek azért nagyon különböznek La Fontaine fabuláitól, lévén csupán frappáns, tanulságos történetek, esetenként akár versbe is szedve. La Fontaine állatokmeséi költemények. A poézis minden szépségét felvonultatók. Ez a gyűjtemény egy káprázatosan illusztrált, roppant impozáns francia kiadásnak magyar nyelvű hasonmása. (Baranyi Ferenc)
Tartalom:
1. Előszó
2. A tücsök és a hangya
3. A holló és a róka
4. A felfuvalkodott béka
5. A két öszvér
6. A farkas meg az eb
7. Az üsző, a kecske meg a bárány
8. A koldustarisznya
9. A fecske meg az apró madarak
10. A városi meg a mezei patkány
11. A farkas meg a bárány
12. A férfi és a képmása
13. A többfejű meg a többfarkű sárkány
14. A szamár és a tolvajok
15. A halál és a boldogtalan ember
16. A halál és a favágó
17. A középkorú férfi és két kedvese
18. A róka meg a gólya
19. A gyermek és az iskolamester
20. A kakas meg a gyöngy
21. A darazsak meg a méhek
22. A tölgy és nád
