A középkori mesemondók a szájról-szájra adott anekdoták, a keletről hozott regék mellett a klasszikus ókori és a kolostori latin irodalom anyagkészletéből vették témáikat. A lovagregények pompás dekorációja, romantikus szerelmes levegője és leventéinek viselt dolgai csak ritkán jutnak demokratikus érdeklődésük körébe, és akkor is a feudális erények és szokások impozáns képeit legtöbbször karikatúráig túlozva kapja meg a lovagi, legendás irodalom hagyatékából. Mindenekelőtt a polgári élet érdekli és mindig plebejus szemmel vet kíváncsi pillantást a nagyurak világába. Vallási, babonás elfogultsága nem fedi el ugyan előtte a húsból-vérből való élet apróságait, de nem látja őket egységes távlatból és nincs elég formáló ereje hozzá, hogy a tipikusát megfogja bennük. (Honti Rezső)