Gogol terjedelemben és értékben egyaránt legnagyobb művét, a Holt lelkek-et 1835-ben kezdte el írni, nagy barátjának, Puskinnak ötlete és tanácsai alapján. Az első rész 1842-ben jelent meg. De Gogol ekkor már régen, 1836 óta nagyobbára külföldön tartózkodott; elfogta a vándor nyugtalanság, és mint később Turgényev és Dosztojevszkij, ő is hazájától távol írta meg, hogy milyen Oroszország. Amikor művét felolvasta Puskinnak, Puskin sokáig mosolyogva hallgatta, mint mindíg, ha Gogol felolvasott neki valamit, de azután elkomorodott és így szólt: „Istenem, milyen szomorú is a mi Oroszországunk!” És amikor a mű megjelent, Gogol is elborzadt, milyen sátáni vigyor tör feléje remekművének lapjairól, milyen démoni maszkok, az ijesztő orosz alakok micsoda rémgalériája! Mentegetődzött; nem, mondta, Oroszország nem ilyen, Oroszország nagy és szép és szent, azt nála jobban senki sem tudja, ő csak az egyik, a gonosz aspektusát mutatta be eddig, de majd a Holt lelkek következő részeiben meglátjuk örök és nagyszerű arculatát. Ez csak az Inferno, amelyet a Purgatorio és a Paradiso követ majd. De hát miért ilyen ördögiek ezek az arcok, kérdezte önmagától megdöbbenve, és lelkében csak egy feleletet talált: nyilván azért, mert az ördög sugalmazta őket. Az ördög, amely saját lelkében terpeszkedik, mint bizalmaskodó házi parazita, és még munkájába is beleszól. Hogy a további részeket megírhassa, ki kell kergetnie magából az ördögöt. Ha jó, nemes, tiszta alakokat akar rajzolni, először magának kell tisztának, nemesnek, jónak lennie. Először önmagát kell megváltania - írja a mű előszavában Szerb Antal. A kötetet Szabó Endre fordításában adjuk közre.
Katt rá a felnagyításhoz
